8258 Badacsonytomaj,
Kert u. 8.

87/471-573, 30/574-6749
altisk@altisk-btomaj.edu.hu

Találatok: 116

Október 4-én az Állatok világnapján az első és második osztályosok ellátogattak
a Veszprémi Állatkertbe.

A mindig megújuló állatparkban a gyerekek nagyon jól érezték magukat,
örömmel etették és simogatták az állatokat.
Beszélgettünk az állatvédelemről, az állatok megfelelő tartásáról is.
A ragyogó napsütésben maradt idő az önfeledt, szabad játékra az Afrika
tematikájú játszótéren.

Rétainé Vizeli Alexandra


Látogatás a Fővárosi Nagycirkuszban

A 2019-ben indult országos Lázár Ervin Programnak köszönhetően iskolánk 6. osztályos tanulói a Fővárosi Nagycirkuszba látogattak, megtekintették a Cirkománia című előadást. A gyerekek részesei lehettek egy nagyon különleges és magával ragadó produkciónak. A porondon pompázatos kosztümben, villódzó fényekkel kísérve adták elő a fellépők a klasszikus cirkuszi számokat mint a lengőtrapéz, a görkorcsolya, a zsonglőrködés, a kötéltáncos, az artista- és a bűvészelőadás.  Természetesen a gyerekek legnagyobb örömére megjelentek az állatok is. A műsorszámok tematikus felépítése a gyerekek szórakoztatása mellett a korosztály erkölcsi nevelését is szolgálta, hiszen a fellépő művészek példát mutattak abban, hogyan válnak az egyének egy csapattá, kovácsolódnak közösséggé a célok elérése érdekében.

Lesz Renáta Adrienn

osztályfőnök